Egy vállalkozás számtalan területen találkozik nap mint nap a társasági jogokat érintő ügyekkel, ahol fontos lehet egy megfelelő jogi vélemény a szervezet életében. Debreceni ügyvédi irodánk készséggel áll ügyfeleink rendelkezésére a fentebb felsorolt társasági jog széles és meglehetősen összetett területén.
Az adminisztratív ügyvédi fellépésen, mint az okiratszerkesztésen és a cégbíróságok előtti jogi képviseleten túl irodánk gyakran részt vesz az általa képviselt társaságok különböző testületeinek ülésein is, amennyiben az indokolt.
Hogyan dolgozunk?
Portfóliónkban egyaránt szerepelnek olyan ügyfelek, akik eseti megbízásokkal látják el irodánkat gazdasági társaságukkal kapcsolatosan (pl. társaság alapítása, taggyűlés összehívása, végelszámolás stb.).
Továbbá olyanok is, amelyek hosszú távú együttműködésre irányuló megbízással, ezen túlmutatva, valamennyi társaságot érintő jogi aspektusból (pl. munkajogi szerződéses rendszer elkészítése, partnerekkel megkötendő szerződés szerkesztése, véleményezése, vitarendezés) releváns ügyben támaszkodnak ügyvédi irodánk professzionizmusára.
Valamint együttműködésben dolgozunk olyan vállalkozásoknak is, akik meglévő jogi osztályuk mellé, időközönként igénybe veszik szakértői jogi tanácsadásunkat.
Milyen társasági joggal kapcsolatos ügyekben tudunk segíteni?
- cégalapítás lebonyolítása,
- cégtervezést vagy cégcsoport tervezés, a vállalkozások, leányvállalatok, kapcsolt vállalkozások szervezetésnek és működésének kialakítása,
- cégek állandó képviselete, társaságok, vállalkozások jogi ügyeinek, állandó megbízás során teljes körű ellátása.
- vállakozási szerződés összeállítása,
- adótanácsadás külső szakértő segítségével (együttműködő partnerünk: East-Audit Kft.),
- változásbejegyzési eljárások lebonyolítása,
- adatkezelési és adatvédelmi tisztviselői (DPO) feladatok ellátása,
- compliance feladatok ellátása,
- legfőbb szervi és más testületi üléseken történő részvétel, e célra tárgyaló helyiség biztosítása irodánkban
- okiratszerkesztés (vállalkozási/vállakozói szerződések, létesítő okiratok, ügyrendek, belső szabályzatok),
- csődeljárás, illetve azzal kapcsolatos tanácsadás, teljes körű ügyintézés (csődeljárási kérelem, egyezségi ajánlat, a fizetőképességet helyreállító program, csődegyezségi megállapodás készítése, kapcsolattartás a hitelezőkkel, a vagyonfelügyelővel stb.),
- törvényességi felügyeleti eljárásokban a társaságok, tisztségviselők képviselete,
- felügyelőbizottsági tagság, ezzel kapcsolatos ügyek intézése (felügyelőbizottsági ügyrend és egyéb iratok készítése, ülések összehívása, tartása, a felügyelőbizottság hatáskörébe tartozó ügyek intézése),
- bíróságok, cégbíróságok, illetve bármely hatóság előtti jogi képviselet ellátása,
- M&A területen történő közreműködés,
- üzletrész adásvételi szerződések elkészítése, ezzel kapcsolatban szakértőcsapatunk igénybevételével komplex jogi, pénzügyi cégátvilágítás, kockázatértékelés,
- közhasznúsági jogállás megszerzésében közreműködés, ezzel kapcsolatos jogi tanácsadás.